Heti Keksz

Volt egyszer egy vándorszerzetes, aki faluról falura járva élt. Jó emberek behívták magukhoz, megvendégelték, elbeszélgettek vele, s a tanácsait kérték. Ha valakinek különösen megtetszett a mondandója, a személyisége, az más embereket is odahívott, hogy azok is beszélgessenek a szerzetessel és tanuljanak tőle. Egy napon egy ligetben elmélkedett, amikor megjelent előtte egy angyal, aki azt kérdezte, van-e valami kívánsága, amit szeretne, ha teljesülne, de egyedül nem tudja megvalósítani. A szerzetes elgondolkodott, és így szólt: azt szeretném, ha minél több emberhez jutna el az igazság, és minél több embernek segíthetnék. Az angyal erre azt kérdezte: tegyelek híressé? Jöjjenek hozzád hosszú sorokban, hogy hallgassák a prédikációdat? És akik hallottak, meséljék el mindenfelé amit mondtál? És higgyenek neked, mert ismert vagy? És egyre többen hallgassanak, mert látják, hogy ha sokan köréd gyűlnek, bizonyára igazat szólsz? A szerzetes elgondolkodott megint, majd így válaszolt: inkább nem. Nem akarom, hogy azért higgyenek nekem, mert ismert vagyok. Ugyanis akkor bálvánnyá tennék a mondataimat, és az igazság belátása és átélése nélkül csak egymás ellen használnák. Csak hiúságukat legyeznék a mondataimmal, és lenéznék azokat, akik nem értenek velem egyet. Nem akarok bálvány lenni, hiszen Mesteremből is sokan bálványt csináltak, és szavait idézve egymás ellen hadakoznak, egymásban keltenek bűntudatot. Az angyal erre elmosolyodott, és így szólt: rendben, tehát akkor nincs kívánságod? A szerzetes maga elé nézett és ezt mondta: aki szomjazza az igazságot, az megtalálja nélkülem is. Aki tőlem kérdez, az már bízik bennem. A többieken pedig úgysem tudnék segíteni.